Salzburg –Salzkammergut és a Sasfészek

2024. június 14. – 16.

1. nap

Indulás Pápáról folyamatosan utazunk rövid pihenőkkel Ausztriába. Utazásunk első állomása Melk, megtekintjük a Szent Benedek-rendi apátságot, ahol több mint 900 éve élnek szerzetesek. A barokk remekmű a Duna fölött magasodó sziklateraszra épült. Vezetőnk segítségével megtekintjük a császári lépcsősort, a császári folyosót a maga közel 200 méteres hosszúságával, a múzeumi kiállítótereket (belső építészeti megoldások, fény, hang és médiaeffekteket felvonultató termekben sétálunk, számos rendkívül értékes kincset is látunk), a Márványtermet és a könyvtár gyönyörű freskós helyiségét, valamint az apátsági templomot. Az utóbbi három, a barokk építészet remekműve. Az épületegyütteshez tartozik az apátság kertje, a barokk kerti pavilonnal, a rózsakert, illetve a barokk stílusú medence. Egy rövid utazás után a romantikus továbbutazva Salkzkammerguti tóvidékre érkezünk, az Attersee melletti Schörflingbe. E helyen élt és alkotott egy időben Gustav Klimt híres osztrák festőművész. Tóparti sétánk után folytatjuk utunkat szállásunkra (Gasthof Steinerwirt).

2. nap

Reggeli után a a Hellbrunni kastélyba látogatunk, amelynek parkja mindenki szívét rabul ejti. A parkban kb. 400 évvel ezelőtt vízijáték rendszert építettek ki, amely máig működik: a parkban található díszítőelemek víz által meghajtva a leghihetetlenebb helyekről képesek vízsugarat kilőni. A A kastélypark meglátogatása után a Sasfészekhez indulunk. Az Alpokban található Kehlstein hegyén található Adolf Hitler egykori teaháza, melyet Sasfészek néven ismerünk. Ide speciális hegyi buszokkal, illetve csillogó aranylifttel juthatunk fel. Jó idő esetén a teaház teraszáról élvezhetjük a könyék páratlan panorámáját. Látjuk az Alpok vonulatait és a Königssee-t is. A fent lévő múzeumban képek utalnak a hitleri időszakra. A hegyről leérkezve a közelben található Encián Likőrkészítő manufaktúrát keressük fel. Megtekinthetünk egy, az encián termesztését, feldolgozását és a párlat elkészítését bemutató kiállítást, majd meg lehet kóstolni a gyógylikőrt, sőt akinek ízlik, vásárolhat is belőle. A délutánt hajózással folytatjuk, a közelben fekvő Königsseen, melyet a Bajor-Alpok gyöngyszemének tartanak. Sétahajózás a hatalmas hegyek között csillogó tavon kb. 1,5 órán keresztül. Miközben az elektromos csónakok hangtalanul siklanak a St. Bartoloma-félsziget piros tetős mesebeli kolostorához, meghallgatjuk miként verődik vissza a trombita hangja. Kóstolja meg a mesék világát idéző St. Bartholoma-félszigeten a tó egyetlen halásza által kifogott füstölt tavi pisztrángot. A napot zárva élményekkel telve térünk vissza szállásunkra.

3. nap

A mai napon a tartomány központjában, Salzburgban, a templomok városában, a csodálatos barokk építészeti emlékek között töltjük. Ez a város is az UNESCO Világörökség Listáján szereplő belvárossal rendelkezik, ahol a hangulatos utcák díszes cégérekkel díszítettek. Gyalogos városnézésünk a Salzach folyó mindkét partjának látványosságait érinti. A Mirabell-kert szépsége a leghíresebb kastélyok kertjeivel vetekszik. A dóm lenyűgözően hatalmas barokk épülete, a művészettörténeti ritkaságnak számító belső díszítésű Ferences templom, vagy éppen a Szent Pétertemplom is utal arra, hogy nem véletlenül hívják Észak Rómájának Salzburgot. Távolról látjuk még a város fölé magasodó Hohensalzburg várat is. A program további részében aki szeretne az idegenvezető kalauzolásával rövid sétát tehet a salzburgi várban (felvonó díja kb. 12 €/fő). Aki nem tart a csoporttal szabadprogram alatt lehetősége lesz emléktárgyak mellett a híres marcipános Mozart csokigolyókból is vásárolni. Délutáni órákban hazautazás, útközben rövid pihenőkkel érkezés a késő esti órákban.

 

A programok sorrendje az idegenvezető belátása szerint felcserélhető


Salzburg –Salzkammergut és a Sasfészek Salzburg –Salzkammergut és a Sasfészek Salzburg –Salzkammergut és a Sasfészek Salzburg –Salzkammergut és a Sasfészek